Nikola Žigić szerdán négyéves szerződést írt alá a Birmingham Cityvel, olvasható a csapat honlapján, amely a 2009/10-es szezonban a kilencedik helyen végzett a Premier League-ben.

A topolyai (Bačka Topola) születésű 202 centis csatár vételárát nem közölték, de úgy tudni, hatmillió fontot (hétmillió eurót) fizettek érte. A Beli Orlovi információi szerint éves fizetése 2,5 millió euró lesz.

Žigićet 2007-ben vette meg a Valencia a Racing Santandertől, akkori ára húszmillió euró volt. Keserves évek jöttek, nem tudta magát beverekedni a kezdőbe, Ronald Koemannál csak csere volt vagy még az sem. Huszonnyolcszor léphetett pályára, mindössze öt gólt szerzett.

2008 decemberében kölcsönadták egykori klubjának, ahol tizenkilenc meccsen tizenháromszor volt eredményes. 2009 nyarán felröppent a hír, hogy a Sunderlandhez igazol, de a szerződésből nem lett semmi.

A 29 éves támadó egy rekordot máris megdöntött: ő lett a Premier League legmagasabb játékosa, még a 201 centis Peter Crouch fejéről is leeszi a kását.

Žigić nagyon örül annak, hogy Birminghamben lehet, bevallotta, hogy egész életében az angol bajnokságban akart focizni. És hogy ezt valóban megteheti, arra szóbeli garanciát kapott a vezetőedzőtől.

5 komment

Címkék: átigazolás premier league birmingham city nikola žigić

A bejegyzés trackback címe:

https://hajraszerbia.blog.hu/api/trackback/id/tr202035304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Styxx 2010.05.27. 14:01:19

Hú, nagyon jó róla ez a fénykép. Tévén is klassz nézni a meccseit, mindig könnyű kiszúrni a mezőnyből.

holnapi újság 2010.05.27. 15:52:37

A legdurvább angol csapatban fog játszani, reméljük, nem rúgják le az első edzésén.

EDH · http://www.poszterfutar.hu 2010.05.27. 17:22:34

Még annak idején láttam egy tv-s meccsét a Valenciával, nem semmi figura, a közönség kedvence lesz ha engedik játszani :)

megapöpi · http://bullymusic.blog.hu/ 2010.05.27. 19:03:49

én nem láttam még játszani, de a futósebessége milyen?

suzuki88 2010.05.28. 10:53:44

szernitem nem rossz a futósebessége, bár a fifa 2010 játékban kibaszott lassú :D
meg neki amúgy is próbálják fejre adni a labdákat
süti beállítások módosítása