Radomir Antić felesége nem nagyravágyó, mindössze egy kontinenst szeretne a születésnapjára.

Szegény szövetségi kapitányt még az unokái is stresszelik a szerdai Mindent Eldöntő Meccs előtt, győzelmet követelnek a nagyinak, nemzetiszínű szalaggal átkötve.

Vera Antić nagyon nehezen viseli a férje kudarcait, a Ghána elleni vereség után még a csapat edzésén is megjelent, pedig Johannesburgban csak három fokot mértek aznap. Nem tudjuk, mit jelent ez a szerb álmoskönyv szerint, de nem sok jót, az biztos.

A mester ennek megfelelően kiadta az ukázt: le kell mészárolni a kengurukat, csak a győzelem jöhet számításba! Fölösleges számolgatni, a biztos továbbjutáshoz 6 pont kell.

Antić arra hívta fel a figyelmet, hogy az ausztrálok gátlások nélkül, de kulturáltan fognak futballozni. Bár mindkét meccsükön emberhátrányba kerültek, mentálisan képesek arra, hogy pótolják az űrt. A futott kilométerek alapján jelenleg a negyedik helyen állnak.

Nagyon kell vigyáznunk a lapokkal, mert a FIFA megváltoztatta a szabályt: nem a csoportkör végén, hanem csak a negyeddöntők után törlik a sárga lapokat. Akik különösen veszélyben vannak: Vidić, Ivanović és Kolarov, de visszatér a Ghána ellen kiállított Luković.

Szólj hozzá!

Címkék: születésnap ausztrália világbajnokság

A bejegyzés trackback címe:

https://hajraszerbia.blog.hu/api/trackback/id/tr102097796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.